szürke napok

alább david lester művét olvashatjátok.

Vér

„A legegyszerűbb szürrealista cselekedet abban áll, hogy revolverrel a kezünkben az utcára megyünk, és vakon lövöldözni kezdünk a tömegbe. Aki még nem érzett vágyat, hogy így reagáljon a megalázás és nevetségessé tétel nyomorult elvére, az nyilvánvalóan maga is a tömeghez tartozik, és pisztoly szegeződik a hasának.”

1.

            Doolb egy padon ült a vámszabad raktár ügyintézőtermében. Lába izgatottan járt, és ujjait tördelve merev tekintettel bámult maga elé. Tudta, hamarosan ő következik, nemsokára szólítják. Mélyen elmerült gondolataiban, de még hallotta a kattogást, ahogyan a fali óra másodperc mutatója lassan vonszolja magát körbe-körbe, így fogyasztva a hosszú perceket, és így hozva egyre közelebb a hat órát.

            Hatkor még az irodában szokott ülni, és most hamarabb eljött…de végül is, ő a főnök, ennyit csak megengedhet magának. És amikor az a barom Resol egy fél nappal korábban elment, csak mert a tehén felesége már az ötödik semmirekellő gyereket pottyantotta éppen? Vagy amikor Topsed titkárnője be sem jött dolgozni azzal a mondvacsinált indokkal, hogy az anyja temetésére kell mennie? Ha ezt egy titkárnő megteheti, akkor ő, mint főnök? Vagy amikor októberben a tizenhetedik emeletről a…

-         Mr. Drows, kérem jöjjön!

Doolb szíve hirtelen hevesen kezdett verni, nyelt egy nagyot és sietve az ablakhoz lépett.

-         Tessék a csomagja. Itt írja alá! Ekkora értéknél felszoktunk ajánlani, hogy négy fegyveres őr elkíséri, míg a csomagot nem helyezte biztonságba. Ha gondolja..

-         Köszönöm, nem szükséges! – sietett a válasszal Doolb. – Inkább magam vinném!

-         Ahogy óhajtja!

Doolb Drows, szinte eufórikus állapotban lépett ki a raktárból, hóna alatt a hosszú, vékony kartondobozzal. Zsebéből izgatott mozdulattal előhúzta kocsi kulcsát, tűzpiros Mazerattija mellé lépett, majd a csomagot a hátsó ülésre dobta és beszállt.

2.

            Amint épp a délutáni csúcsforgalmon verekedte át magát, miközben igyekezett ki a városból a 22-es főút felé, sietségében véletlenül kihajtott egy dinnyéket szállító kisteherautó elé. Ez nagyon fékezett és ennek következtében néhány tucat dinnye a földre hullva loccsanó hangon adta ki magából vérpiros velejét az aszfaltra. Ezen akadt meg Doolb szeme, olyannyira, hogy még a teherautó sofőrjének torkából kiszaladó, hangos ’akurvaanyádat’ hangulatszót sem hallotta meg.

            Mindig is kikészítette ez az őrült közlekedés, de most valahogy túlvilági nyugalom szállt le rá. Teste ellazult, hogy szinte Mazerattija sportkormányát sem érezte kezei között.

De végre kiért a városból és rátért a 22-es főútra. Itt hetedik sebességbe rakta az autót, a vidám, pergős jazz-zenét hangerejét a maximumra tekerte, egy pillanatig elgondolkodott azon, hogy felhúzza nyitott kocsija tetejét, de aztán elvette ujját a műszerfalon lévő gombról, gázt adott és élvezte, ahogy a meleg nyári levegőt felkavaró hűvös szél az arcába csap.

            A gondolatok csak úgy cikáztak az agyában, gyermekkora óta nem érezte ilyen izgatottan és boldogan magát. A visszapillantóból folyton a hosszú, keskeny kartondobozt figyelte a hátsó ülésen. Néha rápillantott az útra, egyszer még a főút fölötti hídon álló trafipax villanását is látta, ahogyan 237 km/h-s sebességgel elhaladt alatta, majd tekintetét ismét visszaverette a tükörből a hátsó ülésre.

            Már csak 50 km és otthon van, de minél közelebb ér, annál türelmetlenebb...beletapos a gázba…

3.

            Doolb megnyomta a távirányító gombját, a méretes kovácsoltvas kapu kinyílt és ő begurult a hatalmas nemesi kúria udvarába. Leállította az autó motorját és szinte kilökte az ajtót maga mellől. Átnyúlt a hátsó ajtó fölött, be az ülésen lévő csomagért, és elkezdte szétszaggatni a kartondobozt, hogy mihamarabb rálelhessen a benne rejlő kincsre.

            Még az is hidegen hagyta, hogy a máskor oly gondosan tisztán tartott és óvott fehér bőrülésre és szőnyegre most papír, nylon és vatta darabok hullanak szerteszét. Midőn az utolsó réteg csomagoló anyaghoz ért, jobb kezével már érezte…ott volt, már nem volt köztük semmi, sem km-ek, sem földrészek, sem milliárdok….-hmm….elgondolkodott. Milyen régen is volt amikor arra gondolt, hogy ha már végtelenül gazdag lesz, akkor megvalósítja az álmát, és most megtörtént. Annyi hercehurca, papírozás, illeték, adó, vám, engedély, kérelem, kenőpénz és minden után, végre a kezében tarthatja álmai katanaját. Amint lefejtette róla az ocsmány rongyokat, - amit nagy valószínűséggel a kardjával levágott kovácsinasról rángattak le – kinyújtotta két kezét és ott tartotta maga előtt a világ legpompásabb fegyverét.

            Ahogy végignézett a pengét rejtő arannyal díszített fekete szaja nem evilági görbületén, elkezdett remegni a lába. A rája bőrrel bevont díszes cuba látványa könnyeket csalt a szemébe. Bal kezével megmarkolta a szajat, jobbal a mesterien kidolgozott cubat és szétcsúsztatta a kardot, majd kivette a tokból. Doolb precíz, pontos ember volt, céltudatos és mindig a tökéletesre törekedett, magát is tökéletesnek hitte, de a katana látványa megértette vele, hogy erre vajmi kevés a tökéletes szó. Lassú mozdulatokkal suhintott néhányat és a levegőt hasító penge sípolása, egészen a szívéig hatolt. Emberi füllel nem is lehet hallani, de ő hallotta a szívével ezt a csodás éneket, ami a szamuraj-ok hite szerint a kard lelkétől jön, minél szebben forgatja valaki a kardot, annál szebben dalol annak lelke.

            De Doolb mást is érzett. Az amúgy is gazdag és befolyásos férfi most még hatalmasabbnak, egyenesen legyőzhetetlennek hitte magát, és ettől hirtelen erekciója támadt. A dolgot tudomásul véve, elmosolyodott, ránézett a kardra, majd még szélesebbre húzta szájával a mosolyt és nem bírt ellenállni. Benyúlt a nadrágjába, kivette a szerszámot és karddal a kezében, udvara közepén az autója mellett kielégítette önmagát.

4.

            Épphogy végzett, valaki csöngetett. Doolb a kapuhoz sétált és megpillantotta a szomszédban lakó idősebb bajuszos urat, aki mindig átmegy hozzá és egy kis ital reményében régi semmit érő történetekkel untatja. A házigazda beinvitálta, a vendég már céltudatosan a borospince felé vette az irány. Megállt a pince ajtó előtt, Doolbra nézett, várva, hogy bólintásával utat nyisson számára az italoktól roskadozó polcok birodalmába. Doolb biccentett, az öreg kitárta az ajtót, Doolb mögé állt és egyetlen határozott csapással kettévágta az öreget. Teste eldőlt, lábai a pince ajtó küszöbén maradtak, felsőteste szép lassan csúszott lefelé, vérével síkosítva maga alatt a lépcsőfokokat. Doolb a kiforduló belekből ömlő tartalomra pillantott, egy kis vizsgálgatás után talán még azt is meg tudta volna mondani, hogy az öreg mit ebédelt, annyi biztos, hogy kukorica volt benne.

-         Pompás ez a kard! – ámult el ismét.

Teljesen magával ragadta az érzés, hogy milyen törékeny és védtelen a gyönge emberi test a fegyverével szemben.

-         Csak kár, hogy ilyen hamar vége.. – és már a következő szomszéd átcsalogatásán gondolkodott.

-         Hülyeség túlbonyolítani. – gondolta végül. Így fogta magát és elindult a következő szomszédhoz.

A szomszéd középkorú férfi volt, feleségével és három gyerekével épp az udvarom üldögéltek. Ahogy meglátta Doolbot egyből intett neki, hogy menjen be. Igazán jó viszonyban voltak.

            Doolb arra gondolt, hogy miután lefejezte a férfit, előbb a gyerekeket kéne megölni, mert azok hangoskodnak és akár el is szaladhatnak, aztán a végén kedvére csonkolhatja az asszonyt.

Mielőtt a szomszéd bármit is szólhatott volna, Doolb megállt vele szemben, háta mögül bal kezével maga mellé engedte a kardot, majd a tokjából felfelé kirántva végighasította a vele szembe ülő férfi hasát és mellkasát. Teljesen tisztán láthatta szemében a meglepődést, hiszen idegszálai még nem juttatták el agyába a pokoli fájdalom üzenetét, de még mielőtt sokkos állapotba kerülhetett volna, a felismerő tekintet fátyolossá, üvegessé vált, és a fej leesett a nyakról a második vágástól.

Doolb a hozzá legközelebb álló gyerekre pillantott, aki épp apja kifröccsenő vérét törölgette arcáról, de a kis kéz már nem juthatott el a szemig, hogy megtisztítsa a vértől, ezzel visszanyerve látását, ugyanis a kard ismét lesújtott. Egy  5 éves kisgyerek jobb alkarja, feje és bal kézfeje hullott a földre. A maradék két gyerek egymást szorítva nézte rettegve a feléjük közeledő embert, úgy ölelték egymást, hogy szinte eggyé váltak, de Doolb egyetlen csapással négyet csinált belőlük. A feleség teljesen sokkot kapott, egy hang sem hagyta el a torkát, még akkor sem amikor hanyatt vágódott a füvön, mert Doolb térd magasságban elvágta mindkét lábát. A földön fekvő nőre rávetődött a fölé magasodó férfi árnyéka, kinyújtotta felé kezét, de az csak egy pillanatig volt már csak az övé, majd Doolb rántott egyet a kardon, hogy a földre csapja róla a vért és átdöfte a nő szívén.

5.

            Ezután visszasétált a házához, megállt a kocsija mellett, levette a zakóját letörölte vele a vért kardja pengéjéről, visszacsúsztatta a szaja-ba és a kocsi első ülésére rakta. Beült és elindult a közeli hipermarket felé. Fehér selyemingjén és arcán már megszáradt a vér a menetszélnek köszönhetően.

Közvetlenül a bejárat mellett állt meg, a motort le sem állította, kiugrott és kivont karddal rontott neki a háttal álló biztonsági őrnek. Keresztülszúrta a nagytermetű embert, majd egy rántás felfelé, a penge a jobb váll és a nyak között tört ki, vért spriccelve a mennyezetre, a felfelé hasító kard olyan közel volt a férfi arcához, hogy annak jobb fülét is levágta.

Pánik tört ki. Mindenki eszeveszett sikoltozás közepette rohamozta meg a fotocellás ajtókat, nehogy hasonló sorsra jussanak. De a tömeg nagy volt, az emberek egymást taposva menekültek és Doolb ott áll mögöttük. Nem nézte már kit és hol vág, csak csapott a katanaval újra és újra és újra…testrészek, belső szervek repkedtek minden felé, loccsanó hanggal puffanva a földön, melyet halálsikolyok és egy tüdejét átvágott férfi hörgése nyomott el, miközben habos vér bugyogott a szájából.

            Doolb becsukta a szemét, mert a sok vér teljesen beterített már arcát és semmit sem látott. Így kaszabolt tovább…